Napjainkban már nem kell arról győzködni az embereket, hogy vitaminokkal segítsék szervezetüket, mint ahogyan arról sem, hogy legtöbbször a változatos étrend sem fedezi a megfelelő vitaminokat, ásványi anyagokat, így pótlásra van szükségünk. Abban persze már eltérőek a vélemények, hogy miből mennyit szedjünk és az is egyéni, hogy ki milyen márkát választ.

9 immunrendszer erősítő tipp gyermekeink egészségéért

A gyerekek esetében ez a kérdés különösen fontos, hiszen mi, szülők vagyunk értük a felelősek, ráadásul fejlődő immunrendszerük az óvodai, iskolai közösségekben hatványozottan ki van téve a betegségeknek. Az idei évben már szeptember elején rengeteg felső-légúti, torokgyulladásos eset volt, mind a gyerekek, mind a felnőttek között.

Fontos, hogy a kicsik már gyermekkorban hozzászokjanak a vitaminfogyasztáshoz, ahogyan azt is erőltetnünk kell, hogy minél több idény jellegű zöldséget, gyümölcsöt fogyasszanak.

Itt van az ősz, a szőlő, az alma, körte, a dió, a gesztenye szezonja, a zöldségek közül pedig rágcsálhatnak káposztát, fekete retket, de sok gyerek szereti a céklát is, vagy a sütőtököt.

Persze nem ritka, hogy akármilyen trükköt vetünk is be, gyermekeink messze elkerülik a gyümölcsöket és a zöldségeket, ilyenkor jönnek a cseppek, kapszulák, porok.

A vitaminok, étrend kiegészítők választásakor érdemes átgondolni mi a célunk, van valamilyen diagnosztizált vitamin vagy tápanyag hiánya a gyereknek (vagy persze nekünk, ha magunknak keresgélünk), vagy esetleg immunrendszerét szeretnénk felvértezni egy-egy vírusos időszak előtt. Mindig nézzük át az összetevőket, lehetőleg kerüljük el a térfogatnövelőket, mesterséges színezékeket és társaikat.

Ha van bármilyen alapbetegsége gyermekünknek, esetleg rendszeresen szed valamilye gyógyszert, mindig egyeztessünk orvosunkkal, hogy az adott hatóanyag megfelelő-e az ő számára.

Melyek azok a vitaminok, tápanyagok, amelyekkel jó eséllyel betegség nélkül vészeljük át az őszi-téli szezont?

D-vitamin

Az elmúlt évtizedek kutatásai bebizonyították, hogy a D-vitamin nem csak a csontok egészsége szempontjából fontos, de hatással van az immunsejtek működésére, gyulladáscsökkentő hatással is bír. Hiánya összefüggésbe hozható bizonyos daganatos megbetegedésekkel, szívbetegségekkel és az 1-es típusú cukorbetegséggel is.

Miért fontos a gyerekek számára?

  • a megfelelő csonttömeg kialakulása miatt
  • összefüggést találtak a túlsúly és a D-vitamin hiány között is
  • a kisgyermekkori 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét nagy mértékben növeli a D-vitamin hiánya
  • a fertőzésekkel szembeni immunválaszt is fokozza

A D-vitamin források közül  – máj, halak, tojás, tej, margarin- a gyerekek általában keveset fogyasztanak, így mindenképpen javasolt a D-vitamin pótlása számukra.

C-vitamin

A C-vitamint szervezetünk nem képes előállítani, azonban rendkívül sokrétű vitamin, nagyon sok jótékony tulajdonsággal. Erős antioxidáns hatása révén képes a szabadgyökök hatástalanítására, segíti a sebgyógyulást, segít kezelni a náthát, bőrvédő hatású, agyműködésünket is támogatja és hangulatunkat is javítja.

Probiotikumok

Antibiotikum kúra után mindenképpen szükséges egy magas csíraszámú, jó minőségű probiotikum kúra gyermekeinknek. Azonban mivel immunrendszerünk 70%-a beleinkben található, egyre elterjedtebb vélekedés, hogy nem csupán ilyenkor érdemes ezeket szedni, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy egészséges bélflóránk révén a vitaminok és egyéb tápanyagok sokkal jobban és hatékonyabban hasznosuljanak.

Grapefruit csepp

A grapefruit magja természetes antibiotikum hatású, ugyanakkor nem károsítja a bélflórát. Jótékony hatásait hosszasan sorolhatjuk, kiváló immunerősítő, hatásos megfázásos, influenzás megbetegedések esetén a gyógyulás felgyorsítására. Gyomor-és bélpanaszok előfordulásakor is hatékony segítséget nyújthat, de használják kisebb sérülések, herpesz gyógyítására is.

Omega-3

Sokan „okosító” tápanyagnak nevezik, javítja a gondolkodást a koncentrációt a probléma megoldó képességet. Gyermekeink 8 órát töltenek az iskolában, rájuk fér a segítség.

… ami még nagyon fontos a fentieken kívül:

Kézmosás

Unalomig ismételt dolog, hogy mennyire fontos, főleg, mert a gyerekek hajlamosan szemükbe, szájukba nyúlkálni. Tanítsuk meg őket a helyes kézmosásra, hogy ne csak bedugják kezüket a csap alá. És persze nem árt, ha van nálunk kézfertőtlenítő, a táskánkban, kocsiban.

Ősszel, télen is a friss levegőn

Bár sokszor nincs kedvünk kimozdulni a hideg időben (a gyerekeknek inkább), testünknek-lelkünknek jót tesz a mozgás a szabad levegőn. Ha tiszta, napos az idő, még ha hideg is, a megfelelő öltözékben tegyünk egy nagy sétát, kiránduljunk az erdőben, feltöltődünk általa!

Fertőtlenítés

Náthás időszakban érdemes a sálakat, sapkákat gyakrabban mosni, hiszen azt mindennap viselik a gyerekek, ugyanez igaz a törölközőkre. Ilyenkor kiemelten figyeljünk a fertőtlenítésre, a kilincsek, csapok folyamatos tisztán tartására.

Friss levegő a lakásban

Szellőztessünk többször, ügyeljünk arra, hogy a páratartalom megfelelő legyen a lakásban – ez kb. 60-70%. Nem jó a túl párás levegő, hiszen hozzájárul a penészgombák megtelepedéséhez, ami légúti megbetegedésekhez vezethet.

Párologtassunk illóolajokat (oregánó, eukaliptusz, zsálya, borsmenta, kakukkfű, levendula, boróka teafa) antibakteriális, fertőtlenítő, valamint a náthás tüneteket, köhögést enyhítő hatásuk miatt.

Folyadék

Nyáron az izzadás miatt van szükség a sok folyadékra, télen viszont a fűtés miatt sok helyiség levegője száraz, amely miatt nyálkahártyánk is kiszáradhat, amelyen át könnyebben bejutnak a kórokozók.

Öltözet

Fontos a réteges öltözködés, az, hogy ne izzadjanak bele a ruhájukba a gyerekek, hiszen hajlamosak ilyenkor levenni a ruhájukat és már meg is fáznak. Ha ovis a gyerek, mindig legyen váltás ruhája.

Miután beszereztük a vitaminokat, finom és egészséges ételeket főztünk gyermekeinknek, töltsünk velük minél több minőségi időt, játsszunk, olvassunk, kiránduljunk, hallgassuk meg őket, hiszen bár a jókedvű, boldog gyerekek is megfázhatnak, de talán könnyebben átvészelik a betegségeket.

Kapcsolódó termékek: